TAGOK (B-J): Németi Attila - dobos, Kresz Máté - basszusgitáros, Rudl Emese - énekesnő, Horváth Szabolcs - gitáros, Bozontosh - gitáros

KORÁBBI, JELENLEGI BANDÁK: "Emese és Szabolcs korábban a pécsi Spellcraftban játszott, Attila és Bozontosh a szintén pécsi Nighthawksban, utóbbi jelenleg még a Helldoradóban gitározik."

MEGALAKULÁS IDEJE: 2006. tavasza


FONTOSABB ÁLLOMÁSOK:
"Mindannyiunkat régi barátság köt össze, korábban nyomultunk már sok-sok zenekarban, dalokat írtunk, koncerteztünk, demóztunk. Az állandó tagcserék, illetve a be nem váltott remények és az emberi ellentétek azonban kicsit kedvünket szegték. Ekkor jött az ötlet, hogy tegyünk a világra és játsszuk szimplán a kedvenc dalainkat a kedvenc zenekarainktól a '80-as évek végéről, a '90-es évek elejéről! Pokolgép, Omen, Akela, Sing Sing, Ossian, Beatrice, Moby Dick...

A Siberia tagjait életfogytos rabként tartja fogva a metal. A névválasztásunk is erre utal, persze a dolog pozitív értelmében. Kezdetben nem is akartunk koncertezni, csak magunkat próbáltuk elszórakoztatni. Később aztán eleget tettünk egy-egy felkérésnek, mára pedig egy egész évben koncertező zenekarrá lettünk. Nem érezzük feladatunknak, célunknak a világ megváltását, csupán eszement bulikat szeretnénk adni, ahol minden metal rajongó jól érezheti magát. Az óriási lelkesedés és az együtt dobbanó szív szerencsére a közönségre is átragad.

Tisztában vagyunk azzal, hogy az ováció, a taps nagy része a dalok eredeti megteremtőinek szólnak, de imádjuk őket játszani. Sok nagyon sikeres bulit adtunk már, talán a legnagyobb látogatottságúak a pécsi Rockmaratonos bulik voltak. Továbbá azoknak az embereknek a véleménye is sikert eredményez számunkra, akik azt mondták, hogy nem nagyon szeretik az általunk játszott dalok eredeti előadóit, de a Siberia mégis bejön nekik. Az szerintünk is elég különleges, hogy ezek a klasszikus nóták nálunk női énekkel szólalnak meg. Ráadásul egy vadul headbangelő rockcsaj előadásában."

MILYEN DALOKAT JÁTSZOTOK ÉS MIÉRT ÉPP AZOKAT?
"Azért választottuk ezeket a kultikus magyar bandákat, mert részben általuk szerettük meg igazán ezt a műfajt. Nyilván mi is hallgatunk régebbi és újabb zenéket is, de kölyökkorunkban ezek a bandák akkora hatással voltak ránk, hogy végül hangszereket is ragadtunk, mindenáron zenélni akartunk. Elsősorban a saját kedvenceket nyomjuk (pl. Pokoli évek - Omen, A lázadó - Pokolgép, Prometheus - Moby Dick, Sírni csak a győztesnek szabad- Sing Sing, XX. század - Beatrice), de vannak igazi közönség kedvencek is (pl. Éjféli harang - Pokolgép, Szenvedély - Ossian, Keresztes vitéz - Moby Dick, Nagyvárosi farkas - Beatrice, Megkísértelek - Akela, Fagyott világ - Omen). A bulikat is igyekszünk úgy
összeállítani, hogy mindenki hatalmasat bulizhasson. Többször volt már alkalmunk vendégül látni egy-egy zenészt az eredeti bandákból. Az ilyen esemény mindig igazi élmény számunkra, és persze a közönség számára is. A híres és bizonyos esetekben méltán hírhedt zenekarokkal történt személyes találkozások és élmények teljesen vegyesek, ezt embere válogatja. Valakinek az a véleménye, hogy nem sok értelme van, hogy az ő régi dalaikat játsszuk, de a többség pozitívan vélekedik a küldetésünkről és örömmel konstatálja, hogy annak idején olyat alkottak, amit a következő generáció is nagyra értékel."

JELENLEGI AKCIÓ:
Legközelebb december 11-én játszunk a pécsi Billentyű klubban a Mobilmánia vendégeként. A honlapunkon bele lehet hallgatni, meg lehet nézni, hogyan is nyomjuk a számokat, és van vendégkönyv is, használjátok! Találkozunk a koncerteken!"

HONLAP:  www.siberia.hu. E-mail: siberia@siberia.hu

VISSZA A MÉDIA FŐOLDALRA